Hollandia története jórészt egybefonódik Belgiuméval, tulajdonképpen a XIX. század első harmadáig közös múlttal rendelkezik e két ország.

De nézzük is meg hol is kezdődik a közös múlt. A Julius Caesar vezette rómaiak i.e. 57-ben jutottak el a Rajnától délre található területekre, ahol ebben az időben a kelta menapok és a germán batávok éltek. Ez utóbbiak egy darabig még nem kerültek római uralom alá.

A terület azonban már az őskorban, mintegy 13.000 évvel ez előtt is lakott volt, mikor a Németalföld kiemelkedett a legutolsó jégkorszak jegéből, s a tundra erdőkké és mocsarakká alakult. Az itt élő nomád vadászokat a korai kőkorszakban (i.e. 4500-2000) itt-ott földművelő közösségek váltották fel. A letelepült lakosok közül a megalitikus építmények készítői voltak a legismertebbek.  I.e. 3400 és 3200 között a Drenthe fennsík lakói mintegy 100 megalitot építettek. Ezek közül 54 maradt fenn napjainkig. A gyönyörű sírköveket valaha homokbuckák rejtették. A Brabant közelében fekvő Somerenben egy i.e. 600-ból fennmaradt urnamezőt találtak 1991-ben. A halottakat Dél-Hollandiában i.e. 1500-tól, Észak-Hollandiában i.e. 1000-től hamvasztották, az urnákat pedig egymáshoz közel helyezték el, mesterségesen emelt urnadombokban.

Az V. században, a népvándorlás idején Hollandia jelenlegi déli részét a frankok szállták meg, majd Nagy Károly idején a teljes mai Hollandia területét frank uralom alá került, s a frank birodalom része lett, kiszorítva a dél fellé terjeszkedő frízeket és az IJsseltől keletre letelepült szászokat. Nagy Károly uralkodása idején a teljes lakosság kereszténnyé lesz, halála után pedig a régió először Alsó-Lotharingia északi részét alkotja, majd kisebb hercegségek és grófságok alakulnak ki rajta. (pl. az utrechti püspökség).

Ezt követően a Németalföld a burgundi uralkodóké lesz, majd V. Károlyé, később II. Fülöpé. A Reformáció idején e területen terjed a leggyorsabban a kálvinizmus, Rotterdami Erasmus pedig a humanizmus és a tolerancia szellemét honosítja meg a térségben. A spanyol és portugál inkvizíció a zsidókat, a francia üldözés a hugenottákat és Európa egyéb területeiről az üldözött protestánsokat fogadják be a németalföldi tartományok.

1579. január 23-án hét északi provincia (Holland, Seeland, Utrecht, Gelders, Overijssel, Groningen és Friedsland) utrechti unió néven egyesül, és Orániai Vilmost ismeri el helytartóul. Az utrechti unió egy polgári köztársaság, amely az első győzedelmes európai polgári forradalom eredményeképpen jött létre. E köztársaság hihetetlen méretű kereskedelmet bonyolít gazdag városainak és kikötőinek köszönhetően. Holland hajók szállítják a baltikumi gabonát a Földközi-tenger valamint Levante kikötőibe, svéd vasat és rezet visznek, norvég fát szállítanak délre, a spanyol és portugál kikötőkkel, s visszafelé sót vettek fel, hogy az Északi-tenger halászai felhasználhassák a hering feldolgozáshoz.

Jellegzetes formájú fluitjaik (egy a XVII. és XVIII. sz.-ban használt 300-900 tonna nagyságú, háromárbocos hajó, alacsony, de teljes árbocozattal és feltűnően széles elő- és hátrésszel. Nehéz és terjedelmes áruknak szállítására használtatott, alacsony árbocozata folytán azonban igen lassan és nehézkesen vitorlázott.) nemcsak Európa és a Földközi-tenger partjain hajóztak, hanem eljutottak Indiába, Ceylonba, Kínába valamint Japán és Amerika partjaira is. Amerikában holland hajósok alapították meg Új-Amszterdam városát, a mai New York elődjét.

Európa nyugati fele féltékenyen nézte a holland sikereket. Az angolok ellenségesen figyelték, ahogy a félkész Angol textíliát hollandok festik, finomítják, és a hasznot a holland kereskedők és iparosok zsebelik be. A spanyolok provinciáik visszaszerzésén fáradoznak, s sok európait harcba szólítanak a hollandok a katolicizmus és a pápaság érdekeinek védelmében. Ugyanakkor a hollandok támogatnak minden antikatolikus vagy Habsburg-ellenes fellépést is, így a magyarországi megmozdulásokat is. Szövetségesi és diplomáciai viszony is alakult a magyarok és Németalföld között a XVI. században, de sajnos, a szövetség mellé megígért 40.000 tallér már nem érkezik meg Bethlen Gábor erdélyi fejedelemhez. II. Rákóczi Ferenc idején már csak erkölcsi és diplomáciai segítségre számíthatnak a magyarok, de annak is megvan a kellő súlya.

1648-ban a vesztfáliaia béke ismeri el Németalföldet független köztársaságként. 1652-ben Cromwell Navigation Act-je miatt (hajózási törvény) kénytelen háborút vívni Angliával, hiszen az angol törekvések következtében a németalföldi kereskedelem szinte teljesen megbénul. Később a Napkirály, XIV. Lajos ellen is hadba szállnak, hiszen a franciák megszállják az országot. A sok hadakozás miatt a holland fejlődés megtorpan, a tengereken Anglia mögé szorul, gyarmatainak egy részét el is veszíti. A francia forradalom katonái előbb az Orániai dinasztiát űzi el az országból, s megalakítja a Batáviai Köztársaságot Németalföldön, majd Napóleon ezt Holland Királysággá alakítja, hogy aztán öccsét, Lajost tegye meg királlyá. Lajos azonban nem tud megbirkózni a hollandokkal, így leköszönt a trónról a XII. század elején, így Napóleon a területet egyszerűen Franciaországhoz csatolta. Waterloo után azonban az Orániai-ház vissza tudott térni a trónra, I Vilmost választották a rendek királynak. A mai Belgium és Hollandia területeit magába foglaló egyesült németalföldi királyságot a bécsi kongresszus hozta létre, ám e két terület lakói között súlyos ellentétek feszültek. Egyfelől vallási ellentétek, a belga (valon) katolikusok nehezen tűrték trónjukon a holland protestáns királyt. A belgák szintén nehezményezték a holland nyelv túlsúlyát a közigazgatásban, valamint az eltérő gazdasági struktúra okozta feszültségek tovább szították az elszakadás vágyát. A belga forradalom 1830 augusztusában robbant ki Brüsszelben, végül egy önálló, független, katolikus állam létrejöttével zárult. Londonban a nagyhatalmak 1831-ben elismerték a két ország kettéválását, a harcok 1839-ig tartottak, amikor Hollandia megkapta Limburg és Brabant egy részét, valamint kimondták, hogy a holland király perszonáluniót alkot Luxemburggal. A perszonálunió 1890-ig állt fenn.

Az 1848-as európai forradalmi szelek Hollandiába is elértek. A polgári forradalmak hatására az alkotmány kiegészült a választójoggal. Ez a választójog ugyan vagyoni és egyéb feltételekhez volt kötve, de a polgárság így is képes volt megnövelni politikai befolyását, és ezáltal korlátozódott a királyi hatalom. 1857-re a parlamenti erők az állami iskolákból kiszorították a felekezeti oktatást, valamint 1884-re az trónöröklési rendet kiterjesztették III. Vilmos első és második leányára, valamint nővéreire és ezek leszármazottaira is (az Orániai-házat azóta is jellemzi a fiú utódok hiánya).

A XIX. század második felének ipari és gazdasági fellendülése valamint a gyarmatbirodalom kizsákmányolásával nyert javak felhasználásával Hollandiában utak, vasutak, csatornák, kikötők épültek, se eközben a munkásmozgalom is kialakult, erőre kapott (1850-ben megalakult az első szakszervezet Amszterdamban, majd 1868-ban az első munkáspárt.)

Az első világháborúban Hollandiának sikerült megőriznie semlegességét. A háború utáni forradalmi hangulat nyomására reformokat hajtottak végre, így 1917-ben a férfiak, 1922-ben a nők kaptak általános választójogot, s a munkaidő is megrövidült.

Az első világháború után ellentétek alakultak ki Belgiummal területbirtoklást illetően. A belgiumi flamandok egyesülni szerettek volna Hollandiával, azonban a holland kormányzat semmilyen hivatalos támogatást nem nyújtott a belga törekvéshez. Az 1921-es valamint 1929–33-as gazdasági világválság súlyosan érintette a hollandokat is, a munkanélküliség és az éhezés az utcákra vitte az embereket, amely 1934-ben utcai barikádharcokban csúcsosodott ki.

A második világháború már nem hagyta Hollandiát érintetlenül, 1940 májusában a németek lerohanták az országot, akik négy nappal később megadták magukat a német osztagoknak. A holland királynő, Vilma, kormányával együtt Angliába menekült a holland flotta megmaradt hajóin. 1942-ben a japánok megszállták Holland Kelet-Indiát, amely a háború után Indonézia néven létrejött független állam elődje.

A német terror és megszállás alatt több mint százezer zsidót hurcoltak el, akik közül kevesebb, mint 900 ember élte meg a táborok felszabadítását. A németek holland munkásokkal dolgoztattak gyáraikban, holland élelmiszerekkel etették katonáikat. A náci elnyomás a lakosság széles körű ellenállását váltotta ki, amely a megszállás alatt lévő nyugat európaiak szemében példamutató volt: a hollandok már 1941 februárjában általános sztrájkot hirdettek.

Hollandia 1945. május elején szabadult fel a brit-amerikai csapatoknak köszönhetően. A holland kormány már angliai emigrációjában, 1944 szeptemberében kezdeményezte a Benelux-államok szövetségét, amely 1958-ben alakult meg.  Hollandia a NATO alapító államai között volt, amely 1949-ben jött létre, s az Európai Unió elődjének, az Európai Szén- és Acélközösségnek (a Montánuniónak) is alapító tagja.

1963-ban Nyugat-Irián, vagy más néven Holland-Új-Guinea, amely korábban a megszűnőben lévő Holland gyarmatbirodalom egyik utolsó bástyája volt, is az Indonézia fennhatósága alá került. A megmaradt tengerentúli holland birtokok (Dél-Amerikában, a Karib-tengereken) 1954-ben belső autonómiát kaptak a „birodalmi rendelet” révén. Holland-Guyana Suriname néven vált függetlenné 1975-ben.

A XX. század végére Hollandia a világ egyik legliberálisabb államává nőtte ki magát, amelyet mi sem bizonyít jobban, hogy ezen államban – korlátozottan ugyan, de – engedélyezték az eutanáziát, a könnyű drogok (marihuána, kendergyanta vagy más néven hasis) használatát, valamint az azonos neműeknek is lehetősége van házasságra lépni.

http://www.hollandia.co/informacio/hollandia_tortenete